MAGA A POKOL, ami ma reggel Vecsés közelében történt a 4-es főúton. A 4 éves Daniellán kívül mindenki életét vesztette. Kérlek szépen segítsetek egy megosztással szerető családot találni neki!


Vecsés - Maga a pokol, ami ma reggel (2018.11.21-én) zajlott le Vecsés közelében a 4-es számú főúton. A szemtanuk szerint egy fehér Audi terepjáró hajtott át a szembejövő sávba, majd a vétlen autó sofőrje, az édesapa H. Norbert (44) elrántotta a kormányt frontálisan ütközött egy fával, majd az őt követő személygépkocsi is frontálisan belehajtott hátulról. A tragikus balesetben nem csak a 44 éves éves férfi hunyt el, ugyanis az autóban utazott még Norbert neje és édesanyja is, akik szintén a helyszínen életüket vesztették.





Az autó roncsából a vecsési tűzoltók speciális eszközzel szabadítottak ki egy gyermeket, majd átadták a mentőknek.A 4 éves H. Daniella csodával határos módon túlélte a borzalmas ütközést. - Tette hozzá a szóvivő. A tűzoltók elmondása szerint földön túli módon kisebb karcolásokkal megúszta az esetet a kislány, aki torka szakadtából zokogott a mentés során. A szemtanuk szerint ilyen borzalmas pillanatokat még sosem éltek át.


Mint kiderült, a 4 éves kislánynak, Daniellának nem maradt egy közeli hozzátartozója sem, egyelőre gyámságát senki sem vállalta. A gyermek jelenleg sokkos állapotban van, pszichológus szakorvos kezeli, de komolyabb testi sérülést nem szenvedett.

Kérünk szépen minden kedves olvasót, hogy ossza meg a felhívásunkat és próbáljunk Daniellának szerető családot találni, akik segítenek neki feldolgozni a történteket. A szerkesztőségünk próbált a gyermek orvosával beszélni, egyelőre eredménytelenül.

Kapcsolat: mentsmegalapitvany@gmail.com


A temetés időpontjáról egyelőre még nincs hír. Mindannyian mondjuk el egy imát a balesetben elhunyt családért. Nyugodjanak Békében, angyalként vigyázzanak erre a csodálatos gyermekre földi léte során! Egy megosztással adózunk emlékük előtt!