A kormány bejelentette: Idén Erzsébet-utalvány helyett, Ezzel "kedveskedik" a nyugdíjasoknak karácsonykor - Ossza meg, akit felháborít, hogy a kormány jótettként próbálja Ezt beállítani!

A kormány bejelentette: Idén Erzsébet-utalvány helyett, Ezzel "kedveskedik" a nyugdíjasoknak karácsonykor - Ossza meg, akit felháborít, hogy a kormány jótettként próbálja Ezt beállítani!


A nyugdíjasok biztosak voltak abban, hogy Orbán Viktor és kormánya idén is gondol a nyugdíjasokra.

Hétfőn (december 3-án) megérkeznek az átutalással folyósított decemberi nyugdíjak a bankszámlákra, és a posta szintén megkezdi a kézbesítést – jelentette be Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

A politikus szerint a biztonságérzetet akarják növelni azzal, hogy az ünnepekre tekintettel az esedékesnél korábban juttatják pénzhez az érintetteket – írja az MTI.

A kormány mindent megtesz, hogy a nyugdíjasok is biztonságban érezhessék magukat. Emiatt kötöttek velük 2010-ben megállapodást, amelyben megígérték, hogy a juttatásuk megőrzi a vásárlóértékét. Ezt nem csupán betartották, de túl is teljesítették: a nyugdíjak reálértéke több mint 10 százalékkal nőtt, nominálisan 30 százalékkal lett magasabb az összegük – fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára.

Úgy döntött tehát a kormány, hogy idén nincs szükség a 10 ezer forintos segítségre, elegendő az is, ha előbb folyósítják a nyugdíjat.

Ilyen formában tehát mindenki ugyanazt a pénzt kapja meg, amire egyébként is jogosult, csak a kormány megadja azt a privilégiumot, hogy a nyugdíjasok előbb költhetik el azt, ami jár nekik.

Oszd meg ezt a cikket, ha felháborít, hogy a kormány megpróbálja jótettként beállítani az alanyi jogon járó nyugdíjak kiutalását!

Forrás

Az alábbi gombok segítségével oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!