Magyarok Ébresztő! Erről nem is tudtatok! Miközben mindenki a rabszolgatörvényen lázadt, szépen csendben olyan törvényt is elfogadtak, ami nagyobb hatással lesz, mint a túlóra.

Magyarok Ébresztő! Erről nem is tudtatok! Miközben mindenki a rabszolgatörvényen lázadt, szépen csendben olyan törvényt is elfogadtak, ami nagyobb hatással lesz, mint a túlóra.


Azt látom minden fórumon, azt hallom mindenhol, hogy az emberek jelentős százaléka elsősorban a "rabszolgatörvényen" van felháborodva, pedig aznap történt fajsúlyosabb változás is.

Nevezetesen: a bírósági rendszer átszabása. Ahhoz hogy megértsük, miért sokkal nagyobb rossz ez, mint a túlóra törvény, tisztában kell lennünk az egyetemes demokrácia alapköveivel. Ezek közül az egyik a legfundamentálisabb, hogy a három hatalmi ágnak (törvénykezés, közigazgatás,igazságszolgáltatás) egymástól teljesen különállóan kell léteznie,működnie. Abban az országban, ahol ez nem valósul meg MARADÉKTALANUL, ott nem beszélhetünk demokráciáról, semmilyen formában sem. Magyarországon ez most már hivatalosan sem valósul meg.

Rendkívül ügyes volt az időzítés, ismét sikerült elérniük, hogy az emberek ne a nagyobb problémáról beszéljenek. Ébresztő!

Hogy ez mit jelent? Miniszteri kézbe kerül majd, hogy ki lehet bíró az új rendszerben és az újonnan létrehozott közigazgatási bíróságoknál lehet pert indítani, ha valaki vitatja az adóhivatal, a rendőrség, illetve a választási bizottság döntéseit. Továbbá az új közigazgatási bíróságokon döntenek majd adóügyekről, építési ügyekről, de például sztrájkokról és tüntetésekről is. A gond ezzel az, hogy a kormány eddigi politikáját tekintve éppen most darálták be a független bíróságokat is.

Újabb lépés a független és pártatlan bíráskodás lebontása felé.

„Eddig a kormánytól szervezetileg független volt az intézmény, a változás azt eredményezi, hogy a Kormány az igazságügyi miniszteren keresztül döntő befolyást szerez arra, hogy kiből lehet bíró, kiből lehet bírósági vezető. Ezzel a kormánytöbbség feltehetően újabb tízmilliárdokat költ arra, hogy a saját hatalmi érdekeit szolgálja ki és korlátozza az emberek független és pártatlan bírósághoz fordulás jogát”

- közölte a parlamenti szavazás után az Amnesty International Magyarország.

Kérjük Ossza meg, aki szerint nagyon rossz irányban haladunk, és tenni kéne valamit, különben ebből nagy baj lesz!

Forrás

Az alábbi gombok segítségével oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!