Ilyen lesz 2019 időjárása a Dávid-naptár legfrissebb jelentése szerint! Erre senki nem számított!

Ilyen lesz 2019 időjárása a Dávid-naptár legfrissebb jelentése szerint! Erre senki nem számított!



A nyíregyházi vízépítő mérnök, Dávid Mihály több mint negyven éve készít előrejelzéseket.

A következő pár napban először hó, majd durva, akár -17 fokos fagy is jöhet.

Dávid Mihály mérnök különböző számítások alapján készíti el minden évben az időjárás naptárát.

A nyíregyházi vízépítő mérnök, Dávid Mihály több mint negyven éve készít előrejelzéseket. Módszere szabadalmi oltalom alatt áll.

A 2018-as Dávid-naptár szinte pontról pontra megvalósult:

Valóban február elején volt a leghidegebb és július közepén, valamint augusztus végén a legmelegebb, hosszú volt a vénasszonyok nyara, és december elején köszöntött be a fagyos idő. Március 5-én érkezik a tavasz A 2019-es naptárából pedig kiderül, hogy meddig tart a tél.

„A tél leghidegebb napjaira január első hetében és február 12-e körül kell számítani. Mindkét időszakban havazásra, kőkemény fagyokra, éjjelente mínusz 15–20 fokra készüljünk, és napközben sem emelkedik a hőmérséklet nulla fok fölé” – nyilatkozta a Ripost-nak Dávid Mihály, aki szerint robbanásszerűen fog érkezni a tavasz.

„Március első napjaiban ismét hidegre fordul majd az idő, éjjel még lehetnek fagyok. Az előrejelzésem és a számításaim szerint március 5-én hirtelen érkezik meg hazánkba a tavasz” – állítja a szakember.

A mérnök 2019-es naptárjából kiderül, hogy az enyhe tavasz után jövőre sokkal előbb, már június elején megérkezik a nyár, és várhatóan megdőlnek a tavalyi hőségrekordok.

„Óriási változásra nem lehet számítani jövőre, minimális hőmérsékletemelkedés várható 2018-hoz képest.

Hullámzó lesz az év, minden hónapban lesz egy nagyon meleg és egy nagyon hideg időszak, de július eleje is strandidőt tartogat. Kevés lesz az eső, számításaim szerint négy év múlva várható csapadékos nyár, addig viszont a mezőgazdaságból élők bosszankodhatnak” – nyilatkozta Dávid Mihály.

Az alábbi gombok segítségével oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!