Ő Dávid, aki vakon a mostani szörnyű hidegben is mosolygósan árulja lufijait a Nyugatinál - Ha megismered szívszorító történetét, te sem fogod kibírni sírás nélkül! Segítsünk neki együtt! Osszátok! Videó

Ő Dávid, aki vakon a mostani szörnyű hidegben is mosolygósan árulja lufijait a Nyugatinál - Ha megismered szívszorító történetét, te sem fogod kibírni sírás nélkül! Segítsünk neki együtt! Osszátok! Videó



A Nyugati pályaudvartól nem messze dolgozom. Sokszor láttam már ezt a vak fiút munkába menet és hazafele is. Mindig ott ült egymagában a kutyájával és rengeteg lufival a kezében.

Őszintén elmondom, hogy volt pár alkalom az elején, hogy én is elmentem mellette minden szó nélkül, mintha ott sem lett volna. De most már tudom, Ez volt életem egyik legnagyobb hibája. Ma, ahogy megláttam, belém nyilallt egy érzés, hogy meg kell állnom és vennem kell tőle egy lufit.

Ahogy köszöntem neki, elmosolyodott és felém fordult. Kértem egy lufit, mire ő megkérdezte tőlem - Melyiket szeretném? Azt válaszoltam, amelyiket te adod nekem, amelyikre úgy érzed, nekem való. Erre még nagyobb mosoly lett az arcán, majd elkezdett a lufik között válogatni, majd levett nekem egy feketét.

Közben elmondta, hogy nem mond rá árat nekem, amennyit jónak látok fizetni érte, annyit adjak neki, mert ő a hozzá hasonló nehéz sorsú embereknek gyűjt a lufikkal. A pénztárcámból, kivettem az összes aprómat, ami olyan ötszáz forint körül volt, sajnos csak nagy címlet volt nálam, majd a kezébe adtam. Ezek után bemutatkozott. Dávidnak hívják, és elmesélte, hogy minden nap Őrbottyánból jár fel vonattal és vakvezető kutyájával. Van egy felesége is, akivel elég szegény körülmények között élnek. Néha nagyon melege van vagy épp nagyon fázik ott kint, mert szinte egész évben itt árulja a lufikat.



Azt kérte tőlem, hogy ha arra járok, csak köszönjek oda neki, és akkor tudni fogja, nem felejtettem el. Természetesen megígértem, hiszen hogyan is lehetne elfelejteni egy ilyen jólelkű és tiszta szívű embert?!

Olyannyira felkavartak az élmények, hogy könnyes szemekkel szálltam fel a vonatra. Arra kérek mindenkit, hogy ha találkoztok Dáviddal, ne sétáljatok el mellette, mintha ott se lenne! Álljatok meg! Nektek csak pár perc az életetekből, de ő tényleg felmelegíti a szíveteket! És ő tényleg örül nektek! 

Dávidról a Fókusz plusz készített nemrégiben egy riportot is, amit IDE KATTINTVA tekinthettek meg: 

Ha arra jártok, vegyetek lufit, nagyon kedves a kiszolgálás. 😉

Az alábbi gombok segítségével oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!