Tragédia! Három kisgyerek fagyott halálra ebben a fagyasztószekrényben tegnap! Ezért történt ez a borzalom:

Tragédia! Három kisgyerek fagyott halálra ebben a fagyasztószekrényben tegnap! Ezért történt ez a borzalom:



Fagyasztóládába szorulva találtak rá három kisgyerekre Ózd mellett, akiknek már nem tudták megmenteni az életét.

A rendőrségi információk szerint egy egyéves, egy négyéves és egy hatéves kisgyerek holttestére találtak rá vasárnap este.

Mint utólag kiderült, a három kisgyerekre két nő vigyázott. Egy szemtanú vallomása szerint a gyerekek akkor másztak be a fagyasztóba, amikor az egyik felnőtt bement a házba a mosdót használni.

A gyerekek valószínűleg úgy eshettek csapdába, amikor bemásztak a már nem működő fagyasztóládába, hogy annak pántja lecsapódott, így kijönni már nem tudtak.

Mikor a nő visszatért, már nem találta a kicsiket, ezért visszasietett a házba, majd felkeltette az ott alvó másik nőt, hogy együtt keressék meg a gyerekeket. Ám mire megtaláltak őket a fagyasztóládában, már nem lélegeztek.

A két nő még a helyszínen megpróbálta újraéleszteni a kicsiket, de nem jártak sikerrel. És bár kórházba szállították őket, de már ott sem sikerült az újraélesztésük.

FORRÁS

Az alábbi gombok segítségével oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!